Ha a hennapasztát vastagon visszük fel, akkor lassabban fog kiszáradni, és több festőanyag is tud a bőrbe szívódni, tehát sötét barna színű lesz a minta. Ha fél milliméter vastagságban, vagy annál vékonyabban kerül a bőrre a henna, akkor világosabb árnyalatot kapunk.
A mintán belül szép telítettség-átmeneteket érhetünk el azzal, hogy finom, vékony vonalakkal satírozzuk a felületet ott, ahol világos színt szeretnénk, és vastagon visszük fel a hennát oda, ahol sötét színt szeretnénk elérni. A pasztát elkenhetjük ecsettel, vagy fogpiszkálóval is.
Egy másik lehetőség az, hogy ha a mintát több napon keresztül készítjük. Az első részlet elkészítése után várjunk 1-3 napot, majd fessük meg a következő részletet. A hennaminta színe mindig az elkészítése utáni második és harmadik napon lesz a legélénkebb, ez után fokozatosan halványodik. Ha pár nappal az elkészített hennamintára ismét felfestünk egy réteget, másnapra a duplán festett minta színe sokkal élénkebb lesz.